Gabival újra célba vettük Hamburgot, elindul, vonatra felül... Gabi előveszi a SemesterTicketét (ez egy féléves bérlet, ami brémai tömegközlekedésre, meg egy csomó környező vonatra jó)... erre én nem találom az enyém. Vonat elindul. Haj. Jaj. Az ingyenvonatozás helyett meg kéne vennem a jegyet 40 euróért?...neeee! Úgyhogy elhatároztam magam, hogy beveszem magam a klotyóba, olvasnivalóval meg minden. A németek úgyis olyan rendesek és szabályszeretőek, hogy nem feltételezik a bliccelést. Eddig oké is lett volna, csak a vonaton több kotyó is el volt romolva (nanááá!), szép óriásinagy matricák díszeegtek rajtuk, így az én célpontomra vagy fél órát kellett várni, előreengedtem pár embert, aztán oké, bementem. Kopogtak egy darabig, aztán nyugi, olvasgattam :D
Erre egyre többet kopogtak. Nem válaszoltam, hadd gondolják, hogy ez a wc is elromlott.
De. Úgy látszik olyan nincs Németországban, hogy valami elromlott és nem tudnak róla. Végül aztán valami hivatalos vonatosegyenruhás pacák törte majdnem rám az ajtót, mondtam, hogy rosszul vagyok, de nem hagyta annyiban, ki kellett jönnöm. Nem értett angolul, a sorban álló lánykák kérdezték, minden oké-e, mondam igen és visszamentem a helyemre. Nem kérte a jegyem, mert ő nem ellenőr volt. Szabályszerűség mindenek előtt, isteni.
...
Aztán hazafelé meg nem volt hely a vonaton, és csak egy baromihangos, baromirészeg éneklő német társaság között sikerült leülnünk. Most viszont jött az ellenőr - nő. Előzetesen sikerült a társaságból egy lánnyal megbeszélnünk, hogy "hozzájuk tartozom". Az ellenőrnő akadékoskodott, én meg nem beszéltem németül, a többiek meg énekeltek és ordítoztak... a nő alig várta hogy lelépjen... és megint megúsztam. :D
